Sziasztok!

 

Eltelt egy kis idő a legutóbbi bejegyzésem óta, de sok új információm van a külföldi munkavállalással kapcsolatosan.

A kollégám, Zsolti, felhívta az osztrák munkaügyi hivatalt, hogy kérdezze meg mi a helyzet a munkavállalási engedélyek számával, ugyanis nyáron mindig kevesebb engedélyt adnak.

A válságra hivatkozva lecsökkentették drasztikusan a külföldieknek szánt engedélyek számát - ezt a választ kaptuk.

Általában nyáron, a téli szezonhoz képest, csak az engedélyek 30 % - 35 % -át adják ki, de ezúttal még ennél is kevesebb van, mert előnyben részesítik a saját országuk állampolgárait, akik munka nélkül maradtak.

Így az történik, hogy sok olyan magyar, aki évek óta külföldön dolgozik, lehet idén nem kap engedélyt. Előnyben részesülnek azok, akik Magyarországon kiváltják a gyakornoki vízumot. Ez 52 hétre szól és 18-35 éves kor közötti szakképzett munkavállalók kapják meg, illetve azok vannak lépéselőnyben, akik zöld kártyával rendelkeznek, tehát vállalhatnak munkát engedély nélkül.

Az osztrák munkaügyi hivatal tehát első sorban az osztrákokat részesíti előnyben.

Május első felében lesz az első gyűlés a külföldieknek szánt engedélyekkel kapcsolatosan, és azt gyanítjuk, hogy több nem is lesz a nyári szezonban, ugyanis már sokan beadták a kérvényt.

Engem bosszant az a tény, hogy nap mint nap kapok e-maileket olyan állítólagos munkavállalóktól, akik nagyon sürgősen akarnak kiutazni, de nem beszélik a nyelvet, nem szakképzettek és ha lehet akkor más végezze el a munkát helyettük.

Nem tudok üvölteni blogon keresztül ezért csupa nagybetűvel fogom írni azt, hogy NYELVTUDÁS NÉLKÜL NEM LEHET KÜLFÖLDÖN MUNKÁT VÁLLALNI !!!!!!

De még ezek után is jönnek a nagy "okosságok", hogy a Pisti "németbe" van és egy kukkot sem tud németül, szóval ki vagyok én, hogy azt merjem állítani, hogy nyelvtudás nélkül ne menjen külföldre, mert kockázatos. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy akkor a Pisti szerezzen neked állást, mert én így nem tudok.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a nyelvtudás. Nélküle nem tudsz kommunikálni és ha bajod esik, akkor nincs aki segítsen, vagy ha átvernek, nem tudsz mit ellene tenni...nem érted meg, hogy a főnököd mit kér tőled, hogy a kollégád mit mondott...semmit. És ez nem egy elfogadható állapot, figyelembe véve azt, hogy annyi szakképzett és tapasztalt fiatal keres állást külföldön. Velük szemben esélye sincs annak, aki nem beszél nyelvet és nem hajlandó nyelvet tanulni.

Nem számít hány éves vagy, milyen foglalkozásod van..egy munkahely fontossága felértékelődött.

Aki lépést akar tartani, az átképzi magát vagy nyelvet tanul. A weboldalunkon is van egy nyelviskola, ahol lehet jelentkezni angol vagy német nyelvtanfolyamra és 600 Ft-ba kerül 1 óra. Szerintem ez nem nagy befektetés annak, aki változtatni akar a jelenlegi helyzetén.

Várom a hozzászólásokat!

 

Üdv. mindenkinek

Oprea Iulia

 

 

 

 

 

 

21 komment

Címkék: hírek friss

A bejegyzés trackback címe:

https://kulfoldi-munka.blog.hu/api/trackback/id/tr301104666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

icemanoel 2009.05.10. 15:39:07

Üdvözletem!
Nagyon jó az oldal, egy kérdés rögtön fel is merült bennem, amit Önök talán meg tudnak válaszolni: előfordulhat-e, hogy a befogadó ország nyelvén nem tud valaki, de pont egy olyan cégnél vállal állást az országban, aminek a nyelvén tud, és ha igen, akkor van-e hátránya ebből, hiszen idővel a befogadó ország nyelvén is tudni fog valamennyire? Kérdezem ezt angol és német nyelvtudással, egy keleti országba készülődve (konkrét elképzelés még nincs a pontos országról)
Köszönettel és üdvözlettel

Careers Worldwide 2009.05.11. 10:16:30

Szia!

Ha elfogadsz egy jó tanácsot, ne menj úgy külföldre dolgozni, hogy nem ismered az adott ország nyelvét.
Ha másra számítasz, kiszolgáltatott leszel és könnyen átverhetnek minden téren.
Üdv,
Iulia

sanya-21 2009.10.29. 14:35:57

Szia Julia.
MIk az eselyeim hogy munkat kapjak nem tudom befizetnia a dijat csak ha a fizetesembol levonjak nemet nyelvtudas gyenge .

Careers Worldwide 2009.10.29. 14:58:08

@sanya-21: Szia!
Ha gyenge a német nyelvtudásod, akkor azon lehet segíteni. Az fontos, hogy legyen egy alap nyelvtudás, amire tudsz építkezni...
A munka megszerzéséhez fontos, hogy tudj beszélni a munkaadóval telefonon keresztül, mert ha az sikerül, akkor van esélyed a munka megszerzéséhez.
Ha elfogadsz egy tanácsot, akkor fordíts időt és energiát a nyelvtudás fejlesztésére, mert ha az rendben van, akkor nem nehéz az állást megszerezni.

Nálunk bekerülsz ingyen a CV adatbázisba a többi jelentkezővel együtt. Ha még a téli szezonban szeretnél állást, akkor nagyon ajánlom a Careers direkt-et.

Üdv,
Iulia

Lőre Csilla 2009.10.29. 15:06:40

Kedves Júlia!
24 éves lány vagyok, főiskolai hallgató, de egyéb okok miatt befejezem az iskolát, diploma nélkül.
Német középfokúval rendelkezem (2003 ban csináltam) azóta nem nagyon használtam a nyelvet. Szeptember óta járok egy tanfolyamra, amivel "felelevenítem" a nyelvtudásomat. Érettségim van csak, némi vendéglátós tapasztalatom (a családom vendéglátásból él), de végzettségem nincsen.
Bécs környékére szeretnék kimenni dolgozni a párommal,neki is hasonló a nyelvtudása, ő is jár jelenleg "agyfrissítésre", vendéglátós végzettsége neki sincsen és tapasztalata sem.
Mit gondolsz mennyi esélyünk lehet?
Erre a téli szezonra szeretnénk kijutni.

Előre is köszönöm válaszodat!

Üdv.:
Csilla

Careers Worldwide 2009.10.29. 15:21:38

@Lőre Csilla: Szia Csilla!
Szerintem van esélyetek, de nem Bécs környékén.
Mindenki oda szeretne menni, mert közel van a határhoz, de ahhoz határmenti vízumot kell igényelni és nehezen adják meg, főleg most, hogy korlátozzák a külföldiek munkavállalási lehetőségeit.

Ha beszéltek németül alapfokon, vagy középfokon, akkor végzettség nélkül is van esélyetek szobalányként, illetve mosogatóként, konyhai kisegítőként dolgozni.

Én Dél-Tirolt javasolom, mert ott nincs munkavállalási engedély és szerintem magasabbak a bérek. A párom édesanyja napi 50 eurót kap átlagban szobalányként és 51 éves.

Ezen a héten adták ki az első engedélyeket a téli szezonra Ausztriában. Ha szeretnétek együtt próbálkozni mindkét országban, mármint Ausztriában és Olaszországban (Dél-Tirol), akkor javasolom, hogy vegyétek igénybe a Careers direkt csomagot, ami pároknak most 10% kedvezményt nyújt az aktuális árból.

Nézd meg a véleményeket is ha bizonytalan vagy, illetve telefonon is elérsz minket a 0619990566 számon.

A weboldal, ahol részletesen olvashatsz a Careers direkt csomagról: www.careers-direkt.com

Üdv,

Iulia

sr26 2009.10.29. 16:25:05

Üdv Júlia! A párom (53 éves) és én(59) szeretnénk Ausztriában munkát vállalni szobalány ill. házmesteri(mindenes)munkakörben. Bár nem vagyunk fiatalok, agilisek, kreatívak vagyunk.A párom most tanulja a nyelvet, én alapfokon beszélek.
Van-e esélyünk együtt elhelyezkedni?
Tom

Laszlo68 2009.10.29. 16:33:53

Sziasztok,feltöltöttem a CV adatbázist kb 1 honapja de semmi nem történt mi lehet az oka?
Talán elrontottam valamit ?mert vissza sem jeleztetek semit.

Lőre Csilla 2009.10.29. 16:45:12

Kedves Júlia!
Olvastam, hogy a határ közeli megyékben élők több eséllyel indulnak a vízum megszerzésében, mi Győrben lakunk. Akkor sem ajánlod, hogy Bécs környékére próbáljunk meg elhelyezkedni?

Careers Worldwide 2009.10.29. 16:46:11

@sr26: Szia Tom!
Megmondom őszinén, hogy 50 év körül is el lehet helyezkedni, de 55 év körül már kicsi az esély. Ettől függetlenül lehet próbálkozni, mert vannak kisebb szállodák és panziók, ahol el tudnátok helyezkedni, azonban nagyon fontos a jó nyelvtudás.
Ha csak most kezdtétek el tanulni, vagy csak alapfokon beszélitek, akkor lehetséges, hogy nem jön össze...
Nem szeretnélek elbátortalanítani, de hamis reményeket sem szeretnék táplálni.

Próbálkozni lehet és hátha sikerül a vendéglátásban is.

Töltsétek fel a német önéletrajzokat a weboldalunkon, vagy azt javasolom, hogy külföldi portálokon keressetek idős gondozással kapcsolatos munkalehetőséget.

Üdv,
Iulia

Careers Worldwide 2009.10.29. 16:48:45

@Laszlo68: Szia László!

Amikor feltöltötted az önéletrajzod, kaptál az e-mailedre egy visszaigazoló e-mailt?

Ha nem kaptál e-mailt, akkor azt jelenti, hogy nem sikerült a CV feltöltés. Ennek az okát sajnos nem tudom. Mi napnta kapunk önéletrajzokat, tehát a rendszerben elvileg nincs hiba.

A Cv feltöltés után 2 e-mailt is szoktunk küldeni: az egyik egy visszaigazoló mail, a másik pedig egy info mail, avagy mit tudunk mi neked nyújtani.

Telefonon is elérhetsz minket, ha bármilyen info-ra van szükséged.
0619990566

Üdv,

Iulia

Careers Worldwide 2009.10.29. 16:52:33

@Lőre Csilla: Szia Csilla!

A határmenti vízumot sajnos most is nehezen adják meg, mert korlátozzák a külföldi munkavállalók számát. A síparadicsomokban szükségük van munkaerőre és azért tudunk mi is közvetlen kapcsolatot teremteni a munkakereső és a munkavállaló között még a válság idején is.
Sokan mondták, hogy idén lehetetlen Ausztriában elhelyezkedni...nos, nálunk 2naponta jönnek a jó hírek, :)
Azt javasolom, hogy a szombathelyi munkaügyi hivatalban érdeklődj a határátlépő vízumról. Ha jól tudom, akkor 50 hétre adják meg.
A szombathelyi Eures tanácsadót keresd, mert segítőkészek nagyon.

Üdv,
Iulia

Careers Worldwide 2009.10.29. 16:54:43

@Lőre Csilla: Azért javasolom a szombathelyi munkaügyi hivatalt, mert többen jelezték, hogy ott gyorsan válaszoltak a kérdésekre és segítőkészek voltak.

Lőre Csilla 2009.10.29. 16:57:29

@Careers Worldwide:
Köszönöm! Nem ragaszkodom én annyira ehhez a határátlépő vízumhoz, csak nem tudtam pontosan hogyan működik.
Nagyon köszönöm a kielégítő választ, szerintem hamarosan megrendeljük a csomagot, hogy minél több eséllyel induljunk.
Szerinted melyik az az utolsó időpont, amikor még lehet esélyünk az idei szezonra való kijutásra? Gondolom a minél előbb a legjobb, de körülbelül meddig van esély?
:)

kicsizsó 2009.10.29. 17:07:24

Kedves Iulia, az előbb lemarad még egy kérdésem, a decemberi szezonkezdéssel kapcsolatban. odaadtam a leendő munkáltatómnak a kért papírokat, útlevél, szakmunkás bizonyítvány német hiv. fordítás, de nem kért igazolványképet. Ez nem szükséges mindenhol? Hinterglemmben lenne a munka. Annyit mondott hogy emailben átküldi a szerződést és aláírva kell majd visszaküldenem. Ez így rendben lesz szerinted?
Válaszod köszönettel várom
Zsóka

Careers Worldwide 2009.10.29. 17:11:17

@Lőre Csilla: Igazad van, minél előbb. Egyrészt azért, mert nő a Careers direkt csomag ára, másrészt pedig telnek be az állások...
Örülök, hogy tudtam válaszolni mindenre. Ha van még kérdésed, akkor hívj a 0619990566 telefonszámon.

Üdv,

Iulia

Careers Worldwide 2009.10.29. 17:13:57

@kicsizsó: Gondolom az útlevél kép eléséges, illetve az önéletrajzban is van fényképed.
Legyen majd másolatod az engedélyről is.
Nem kérte volna el az útlevél másolatot és a fordítást is ha nem gondolná komolyan.
Szerintem minden ok lesz, drukkolunk. :)

kicsizsó 2009.10.29. 17:17:13

@Careers Worldwide: Önéletrajzot sem kért :-)Az engedélyről a másolatot hogyan kapom meg? Szintén emailen?
A drukk-ot köszönöm, nagyon hálás vagyok Nektek, mert 50 éves vagyok és nem reméltem, hogy kijuthatok, de Veletek ez könnyedén ment!

Careers Worldwide 2009.10.29. 17:29:34

Ha már látott személyesen, akkor nincs szüksége önéletrajzra.
Az engedélyről általában 2 példányt küldenek a munkaadónak postán keresztül és ott helyben kapod meg a te példányod. Azért legyen neked is egy, mert ha ellenőrök jönnek a szállodába, akkor kérhetik az engedélyed és ha van másolatod, akkor fel tudod mutatni.
Nagyon örülök, hogy sikerült. Őszintén mondom, ilyenkor nagyon büszke vagyok arra, amit csinálok.

Remélem még nagyon sok embernek tudok segíteni, csak az a gond, hogy nagy a bizalmatlanság és sokan azért nem tesznek semmit, mert félnek a kudarctól...holott itt nincs mit veszíteni.

Üdv,
Iulia

kicsizsó 2009.10.29. 17:37:47

@Careers Worldwide: Igen látott személyesen, találkoztam velül, jó helyem lesz úgy érzem, csak persze bennem még a drukk, amig a paírok nem lesznek itt :-)
Büszke is lehetsz a munkádra Iulia, mert remekül végzed!!! :-) Sok emberen segítesz vele, akik már remélni sem mertek...fűnek fának kürtölöm a jó híred!!!...már jelentkeztek Nálad olyanok, akik az én sikeremen felbuzdulva kerestek meg. :-)
Én minden érdeklődőnek csak Titeket ajánlak :-)
köszi a megnyugtató válaszaid, tvábbi sikeres munkát!!! :-)
Üdv:
zsóka

Careers Worldwide 2009.10.29. 17:48:11

@kicsizsó: Köszönöm szépen Zsóka, hálás vagyunk hogy ajánlasz minket. Majd írj ha vannak fejlemények.
Lassan elköszönök a többiektől is.

Üdv,

Iulia
süti beállítások módosítása